D. Pusztai Andrea, a Kisalföld újságírója készített interjút velem a témában.
A szorongás és az újtól való félelem az iskolakezdés velejárói. A szakértő szerint ezek természetes érzések, amelyeket lehet tompítani. A legfontosabb viszont, hogy a szülők ügyeljenek rá: saját, iskolával kapcsolatos negatív emlékeik ne befolyásolják gyermekük első élményeit.
Az iskolában nem eheted le magad, ott nem lesz ám csereruha! Nem hallottad mit mondtam? A tanító néni sem fogja kétszer elmondani ugyanazt!
Sokan így próbálják meg „felkészíteni” gyermeküket az első napokra, amivel csak felesleges aggodalmakat, és bizonytalanságot ültetnek el bennük.
Új szerepek
– Az iskolakezdés nagy változás mindenkinek, ez életünk egyik természetes krízisidőszaka – mondja Kajdi Zsuzsanna mentálhigiénés szakember. A gyerek iskolás lesz, a szülők pedig egy kisdiák anyukája és apukája. Ezek új szerepek mindannyiuk számára, ezért természetes a szorongás és az újtól való félelem.
A gyermek nem tudja mielőtt áll, számára az iskola még ismeretlen terep. A szülőknek viszont már vannak tapasztalataik, élményeik saját iskoláskorukból. Ezek óhatatlanul a felszínre kerülnek, tudattalanul aktiválódnak az évnyitó közeledtével. Sajnos, ezek az emlékek többnyire rosszak, még akkor is, ha valaki szívesen járt iskolába. Egyszerűen így működik az agyunk, a negatív események jobban bevésődnek, mint a pozitívak.
Leválás, elengedés
Az iskolakezdés azért is nehéz, mert a leválás és elengedés egy újabb mérföldköve. Az örömhöz és a büszkeséghez a veszteség fájdalma társul, amelyet a szülők gyakran nehezen fogalmaznak meg, és ha sikerül, akkor sem szokás beszélni róla.
Megjelenik a teljesítmény, amelyre nem csak meg kell tanítaniuk a gyermeküket, de saját maguknak is alkalmazkodniuk kell. Megváltozik az időbeosztás, a délutáni gondtalan játszóterezést felváltják a feladatok.
Közben jelen vannak még a kételyek: jól válaszoltak-e a kihívásra? Jó iskolát, jó pedagógust választottak-e? De miközben a szülők maguk is aggódnak, rájuk vár a feladat, hogy feloldják gyermekükben a bizonytalanságot.
Mi a megoldás?
Először is el kell fogadnunk, hogy a sokféle érzés természetes, hozzátartoznak a helyzethez. Az lenne a furcsa, hogyha nem lennének. Az, hogy egykori iskolai élményeink rávetüljenek a gyermekre, kivédhetetlen. Segít viszont, ha önvizsgálatot tartunk, tudatosítjuk magunkban a rossz érzéseket és elfogadjuk, hogy a kisdiák egy másik ember, eltérő személyiséggel és sorssal. Hagynunk kell, hogy szabadon fedezhesse fel az iskolai életet.
Beszéljünk róla?
Ne is emlegessük az iskolát, főleg abban az értelemben, hogy milyen elvárások lesznek, mi az, ami az óvodában működött, de ott már nem fog. Ne fenyegessük és ne kérjünk rajta számon semmit, mondván, ezt egy iskolásnak már tudnia kell. Óvakodjunk attól, hogy erőltessük a témát, csak akkor hozzuk fel, ha a gyerek igényli, vagy ha zárkózottabb és magától nem kérdezne.
Beszélgethetünk vele arról, hogy mit gondol az iskoláról, mi foglalkoztatja, tart-e valamitől. Ez jó alkalom arra, hogy megerősítsük: bármi történjék, mi ott vagyunk neki, beszélhet velünk róla.
Ezt később, az első napok, hetek elmúltával is tartsuk szem előtt. Jó ha tudjuk, amikor egy kisgyereket megkérdezünk arról, mi történt vele, miközben elmeséli, újra abban a helyzetben találja magát, ismét átéli. Ha ez egy rossz élmény, ne faggassuk, bízzunk abban, hogy később megosztja velünk és segíthetünk neki megérteni, feldolgozni.
Van segítség és újra is lehet tervezni
Az iskolára való készülődés egy évvel ezelőtt kezdődött el, amikor kitaláltuk melyik iskolába, melyik pedagógushoz kerüljön a gyermekünk. Ez egy nehéz folyamat, nehéz döntés, amin túl vagyunk. Örüljünk a tanító által küldött első levélnek, és pihenjünk meg ebben az érzésben.
Hamarosan becsengetnek, a kis elsős pedig átlépi az iskola küszöbét, ahol ő még bizony mindig óvodás. Azt éli át, amit mi, felnőttek az első munkahelyükön. Ne várjuk el se tőle, se magunktól, hogy az elejétől mindent pontosan tudjunk. Bíznunk kell abban, hogy fokozatosan beletanulunk. Ez egy közös kihívás, amihez hasonlót már számtalanszor átéltünk és legyőztünk. Mindig van segítség és ha kell, sosem késő újratervezni.
A rettegett év eleji felmérők
Türelemre és időre van szükség a belerázódáshoz. És ez vonatkozik a felsőbb évesekre is. Nem kell előre begyakorolni a korán kelést, és nem kell készülni az év eleji felmérőkre. Azoknak egyébként is az lenne a lényege, hogy a pedagógus lássa, milyen ismeretekkel rendelkezik a diák a szünet után, hol tart, honnan kell indulni. Teljesen természetes, hogy ez nem az a tudásszint, ahol abbahagyta a tanulást júniusban. Nagyon jó lenne, ha ezeket a dolgozatokat az iskolák nem is értékelnék. Így nem lenne kihatásuk a további eredményekre, és nem azzal kellene egész évben küzdenie a diáknak, hogy kijavítsa a szeptemberben kapott rossz jegyet.
Megjelent 2019.augusztus 22-én.
Fotó: Pierre Bamin